Jézus Krisztust az ő követői örök főpapjukként tisztelik, és alárendelik emberi életük szolgálatát az Ő papi szolgálatának. A papság közvetítő szerep Isten és az ember között. A pap különleges ajándékokat esdekel ki Istentől imával, áldozatbemutatással, ugyanakkor az ember imáit az Isten dicsőséges világába emeli. A zsoltáros mondja: „¹Uram, hozzád kiáltok, siess segítségemre, halld meg szavamat, amikor hívlak! ²Imám szálljon feléd, mint a tömjén füstje, kitárt kezem legyen esti áldozat!” (Zsolt 141)

A papi szolgálat által imáink nem csak jelképesen emelkednek az égbe, hanem személyes közvetítő közreműködésével. A pap odaviszi Isten elé az emberi kéréseket, átadja neki az emberek ajándékait, méltóvá teszi az emberi áldozatokat. Az ember saját felajánlásait rábízza a közvetítőre. Az áldozat megkívánja az ember részéről a meghajlást, annak szándékát, hogy tisztán álljunk Isten elé. Az áldozat felajánlójának méltónak, ajándékának kedvesnek kell lennie az Úr előtt.

Kain és Ábel történetében olvassuk:„²…Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földműves. ³Bizonyos idő elteltével történt, hogy Kain a föld terméséből áldozatot mutatott be az Úrnak. ⁴Ábel is áldozatot mutatott be, nyája zsenge bárányaiból, azok zsírjából. Az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára, ⁵Kainra és áldozatára azonban nem tekintett. Ezért Kain nagyon haragos lett, és lehorgasztotta fejét.” (Ter 4) A méltó áldozathoz a felajánlónak önmagát kell Istennek tetszővé tenni, bűnbánatban megtisztítani. Jézus Krisztus nem tisztította meg magát a bűnbánatban, mivel bűnt soha nem követett el. Ezért lett Ő, az Isten Fia a legméltóbb arra, hogy a Mennyei Atyának a mi nevünkben áldozatot mutasson be. Ezért lehetett Ő méltó arra, hogy saját magát mutassa be áldozatul. Nem csak részleges ajándékokat adott az Atyának, valamit az emberi munka fáradozásaiból, annak gyümölcséből. Személyes szeretetét, engedelmességét, teljes életáldozatát ajánlotta fel az Atyának. Vérét ontotta, életét áldozta az emberért. Ő maga lett az áldozat, a korábbi húsvéti áldozati bárány behelyettesítője. Ő áldozati ajándék, és ugyanakkor a főpap is, aki fölajánlja az áldozatát.

Erről az egyedülálló papságról ír a Zsidókhoz intézett levél: „²⁴Ő viszont örökre megmarad, így papsága örökké tart. ²⁵Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk. ²⁶Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. ²⁷Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta.” (Zsid 7) Jézus Krisztus áldozati lelkülete, áldozatbemutató szándéka mindig érvényben van. Egyedi áldozata ugyanakkor lehetővé teszi azt, hogy minden ember áldozata kedvessé legyen Isten előtt.

Erről tesz bizonyságot Szent Pál apostol is: „²⁴Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1) Így válik lehetővé az, hogy mi emberek kiegészítsük mindazt, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből, a magunk szenvedései, és életáldozata által. Ez nem azt jelenti, hogy Jézus Krisztus önátadása és áldozata ne lett volna teljes, hanem éppen ellenkezőleg, arra utal, hogy mi emberek is képesek lehetünk Jézus által feljutni az Isten színe elé emberi áldozatainkkal. Jézus a benne hívő ember áldozatát megerősíti, táplálja. Lehetővé teszi azt, hogy jelenvalóvá váljon az Ő egyetlen áldozata, a keresztáldozat, az Eucharisztia ünneplésében, a szentmise áldozat keretében. A katolikus hívő a szentmisét valóságos áldozatnak tartja.

Jézus Krisztus az Ő testének feláldozását, vérének kiontását elővételezte az utolsó vacsorán. Mintegy áldozati ajándékként adta oda az apostolainak kezébe a kenyeret, a bort, amelyből aztán az áldozat megjelenítésekor az Ő áldozati teste és vére lesz. Így ajánlja fel a pap a hívő közösség nevében a szentmisében a kenyeret, mint a föld termését, és az emberi munka gyümölcsét, a bort, mint a szőlőtő termését, és az emberi munka gyümölcsét. Így lehet minden emberi munka, emberi feladat, emberi áldozatvállalás, szenvedés, a betegség keresztje, vagy egyéb megpróbáltatás személyes áldozattá. Így lehet minden emberi felajánlás Krisztusban áldozati ajándékká Isten számára. Érdemszerző lehet a mi áldozatunk is, de csak Krisztus által.

Őrá vonatkozik a római misekánon kérése: „Könyörögve kérünk, mindenható Istenünk, szent angyalod vigye áldozatunkat mennyei oltárodra isteni Fölséged színe elé, hogy mi, akik erről az oltárról Fiad szentséges testében és vérében részesülünk, minden mennyei áldással és kegyelemmel elteljünk.” Nem akármelyik angyalról, vagy főangyalról van itt szó, hanem az igazi küldöttről, és legteljesebb összekötőről, Jézus Krisztusról, aki áldozati küldetésében örökös közvetítő. Őáltala viheti és küldheti az ember Isten színe elé minden áldozatát.