Az imádság témája többféle lehet. Leggyakrabban az imádkozók kéréseket fogalmaznak meg. Áhítatos emberek gyakran mondanak dicsőítő imát. Helyénvaló a vétkező ember részéről, hogy engesztelő imát végez. Illő imádságos megnyilatkozás a hálaadás. Sokszor azonban az ember elfelejt a kapott jóért köszönetet mondani.
Tanulságos történet a tíz leprás meggyógyításának esete. „15Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, 16s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamáriai volt. 17Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? 18Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?” (Lk 17) A hívő ember hálát ad az Úr kegyelméért, a létéért, lehetőségeiért.
Szép hagyomány a zsidóság körében, hogy már a reggeli imádság is hálaadás, mert az álmából felébredt ember megköszöni azt, hogy újra visszakapta lelkét. Visszakapja Istentől az élet lehetőségét, hiszen az éjszakai megnyugvás, az alvás, a mély álomba merülés, a halálnak a jelképe. Ezért is mondjuk a befejező imaóra végén a zsolozsma imádságban, hogy a nyugodalmas éjszakát, és a jó halál kegyelmét adja meg nekünk a Mindenható Isten.
Így minden nap, kiváltképpen minden reggel okunk van a hálaadásra, amikor felébredünk és új napot kezdhetünk. Amikor „visszakapjuk a lelkünket”, vagyis megkapjuk újra a szolgálat folytatásának lehetőségét. Hálát adunk az Úr ajándékaiért, a mindennapi kenyérért, a napi betevő falatért, az éltető italért, amely az asztalunkra kerülhet, hálát adunk a munkáért, feladatainkért, az emberekért, akikkel találkozunk. Hálát adunk az Úr minden adományáért. Ugyancsak a zsidóság figyelemreméltó szép szokása az étkezésekhez, ünneplésekhez kapcsolódó hálaadás. Jézus csodái és ünnepi cselekedetei is igazolják ezt a hagyományt.
A csodálatos kenyérszaporítás történetében olvassuk: „10Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. 11Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak.” (Jn 6) A többi kenyérszaporítási csoda leírásánál is ezt olvassuk az Evangéliumban. A húsvéti ünnepi étkezés kötelező szertartását követve Jézus hálaadással cselekszik az utolsó vacsorán. „17Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: 18„Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” 19Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok.” (Lk 22) A hála jele Isten dicsőítése is. Jézus megköszöni a Mennyei Atyának, hogy titkait csak a kicsinyeknek tárja fel. „25Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. 26Igen, Atyám, így tetszett neked.” (Mt 11)
Az előbbi példákból kitűnik, hogy bármit tesz a földre szállt Úr, a Mester, népe hagyományai szerint áldást mond, vagyis hálát ad az Istennek. Érdemes kiemelnünk az előzetes hálaadás szokását. Ennek gyakorlatát láttuk az étkezési imádságoknál. A közös étkezés alkalmával már az evés előtt hálát mond a hívő ember.
Miért tesz így? Ennek magyarázata az, hogy mielőtt megkapnánk az Úrtól, amire számítunk, amit kérünk, áldást mondunk Neki. Hiszen van már tapasztalatunk az Úr jóságáról, már korábban is sok mindent kaptunk Tőle. Ez a tapasztalat, ez az élmény, az Úr iránti bizalom arra készteti az embert, hogy bátran hálaadással kezdje a következő kérését is. Hívő hagyományainkban nem csak a jóért, eredményekért vagy sikerekért szoktunk hálát adni. Hálát adunk a nehézségek megoldódásáért, hálát adunk azért, hogy az Úr kegyelme kíséri az életünket. Amikor, pedig valami eredményes döntésünkért, valami örömteli eseményért, szép élményért, emlékért, sikeres cselekedetünkért mondunk köszönetet, akkor azt is tudjuk, ez nem magától értetődő, hogy mindezekben nehézségek, próbatételek is rejlettek.
Az ember mindig próbatételekkel járja élete útját, de ezekben is képes helyt állni. Amikor például házassági évfordulóért mondunk köszönetet, vagy más hivatásért, szolgálatért, akkor abban benne van a gond és nehézség is, benne van a sok próbatétel, amelyek során mégis képesek voltunk kitartani, képesek voltunk hűségesek maradni. A hálaadással folyamatosan kifejezhetjük az Úrba vetett bizalmunkat, aki tovább viszi az életünket, és további áldásával segíti azt.
A nehézségek megoldódása, a próbatételek a sokszor reménytelen helyzetek hálaadásra adnak okot számunkra. Nem mindig az örömökért, nem mindig a bővelkedésért, nem mindig a gondtalan lehetőségekért és életszakaszokért mondunk hálát, hanem a megpróbáltatásért is.
Mert az Úr mindig velünk van, mindig ezt üzeni, hogy bátorság, ne féljetek, s amikor pedig minden megoldódik, újra kimondjuk: köszönöm Uram, hála legyen, és dicsőség Neked.
