Szent Ágoston a nyugati négy nagy egyháztanító egyike. Az afrikai Tagastében született 354-ben (Numidia). Apja Patricius, kevéssel halála előtt lett kereszténnyé, anyja, Mónika, buzgó katolikus volt. Mint fiatalember, hosszú ideig nem tudott szabadulni szerelmi viszonyától. Milánóban a retorika tanára lett. Szent Ambrus prédikációit hallgatta, ezek hatására megtért. 387-ben Ambrus megkeresztelte. Hazájába visszatérve aszketikus életet élt. Ágoston Hippo Regiusban az idős Valerius mellett előbb pap, majd társ-püspök, 396-tól pedig Valerius utóda lett. Életszentségével, példaadással, főpásztori buzgóságával tűnt ki. 34 éven keresztül hívei példaképe volt, bölcseleti, hittudományi és hitvédelmi beszédeivel és írásaival nevelte őket. Műveiben kora tévedései ellen küzdött, és az igaz hitet bölcsen világította meg. 430. augusztus 28-án halt meg.

Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből
Intést kaptam, hogy térjek magamba, és azért vezetéseddel bensőm mélységébe léptem. Megtehettem, mert te lettél segítőm. Beléptem. Lelkem szeme bármilyen gyönge volt, de lelkem e szeme fölött, értelmem fölött, változhatatlan világosságot láttam. Nem a testi szemmel is látható mindennapi világosságot. Nem is ezzel a világossággal valami egyneműt, ennél talán nagyobbat, vakítóbban világítót és özönével mindent betöltőt. Nem ebből származott, hanem másmilyen volt, minden egyébtől ugyancsak eltérő. Nem úgy terült értelmem fölé, mint például a vízre az olaj, vagy földünkre az ég. Magasabban volt, mert ő alkotott engem, és én alatta voltam, hiszen tőle kaptam létezésemet. Ha valaki az igazságot ismeri, ismeri ezt a fényt is.
Ó, örök igazság! Ó, igaz szeretet! Ó, szeretetreméltó örökkévalóság! Te vagy ez, Istenem. Éjjel-nappal hozzád sóhajtozom. Midőn első ízben észrevettelek, magadhoz emeltél engem, hogy rádöbbenjek: valóban létezik, amit ismernem kellene, de ismeretére még nem vagyok alkalmas. Nagy erősen reám sugaraztál, és visszalökted gyönge pillantásomat. Szeretet és borzongás remegett végig rajtam. Ráeszméltem, hogy messze bolyongok tőled, és nem hasonlítok hozzád ezen a vidéken. Mintha a magasságból szavadat hallottam volna: „Én az erősek eledele vagyok. Növekedj, és eszel majd belőlem. Nem te változtatsz azonban engem magadba, mint tested eledelét, hanem te változol majd belém.”
Utat kerestem, miképpen szerezzek erőt, amely alkalmassá nevel majd arra is, hogy élvezzelek téged. És nem találtam, míg nem öleltem át az Isten és az ember közötti közvetítőt, az ember Krisztus Jézust. Ő mindenek fölött való, örökké áldott Isten. Hívogat és szólongat bennünket: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Az eledelt, amelynek vételére még gyönge voltam, a test leplébe zárta, mert az Ige testté lett, hogy tejjel etesse csecsemőkorunkat Bölcsességed révén. Mindent általa teremtettél.
Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem.

Egyesülni vágyunk Istennel: belső szükségszerűség kényszerít erre. Lelkünk két hozzá vezető utat állít elénk, két különböző utat, amelyek azonban mind ugyanoda torkollanak. Megismerni annyi, mint egyesülni. A megismeréssel hatolunk be a dolgokba és vonjuk őket önmagunkba. Ezáltal sajátunkká válnak, életünk egy darabjává lesznek. De a szeretet is egyesülés. Nemcsak törekvés az egyesülésre, hanem már maga a szeretet is egyesülés. Amennyire az ember szeret valamit, annyira tartozik az őhozzá. (Romano Guardini)

Önvizsgálat:
- Keresem-e Istenem tetszését?
      - Mindig? Mindenben és mindennel?
      - Néha? S csupán azzal, ami nekem tetszik?
      - Soha? Eddig ez eszembe sem jutott?
- Jól érzem magam a bűnben?
      - Netán még dicsekszem is vele?
- Akarok szabadulni a bűntől?
      - A bűnre vezető alkalmaktól, cimboráktól is?
      - A bűnöm okától, azaz gyökerétől is?
- Miért akarok szabadulni a bűnömtől?
      - Hogy megmeneküljek a pokoltól?
      - Hogy tisztábban érezhessem magam?
      - Hogy jobb szemmel nézzenek rám az emberek?
      - Hogy Isten barátságát visszaszerezzem?
      - Hogy ne bántsam meg Őt többé?
- Hogyan gondolkodom Istenről?
      - Alázatban és istenfélelemben?
      - Vágyódó szeretettel?
      - Szorongva és rettegve?
      - Irtózattal? Gyötrelemmel?
      - Kínos nekem a gondolat is?
      - Örvendek ha Rá gondolok?
      - Szeretném kisebbíteni?
      - Közömbösen?
      - Ellenségesen?

Röpimák:
Add, Urunk, hogy igazságod fényét sugározzuk az embereknek.
Add, hogy életünk töretlen növekedés legyen az Irántad való szeretetben.
Add, hogy halálunkig hűségesek maradjunk igéidhez.
Add, Urunk, hogy tanításodat egyre világosabban megismerjük, és szilárd hittel valljuk.
Add, hogy földi életünkkel kiérdemelhessük a szentek társaságát.