A zsidóság főparancsa és napi imája a szeretet folytonos gyakorlását kívánja. „4Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! 5Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! 6Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben, 7és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor fölkelsz.” (MTörv 6)
Az Urat mi szeretettel övezzük, és az Ő szeretetére szeretettel válaszolunk. Életünk tapasztalataiban a jót és a rosszat követő érzéseink lelkiismeretünk szaván keresztül hatnak ránk. A jót követve lelki békét és örömet tapasztalhatunk, a rosszban, a bűnben, pedig nyugtalanságot. Isten segít abban, hogy a jót és rosszat meg tudjuk különböztetni. Sokszor nevelő szándékú fenyítéket alkalmaz az emberrel.
A bábeli torony építésekor a lázadás miatt az Úr összezavarja az emberek nyelvét. A bűnbe esett emberiséget vízözönnel tisztítja meg, és csak Noé családja, és a bárkába menekített állatok maradnak meg. Gyakran csapásokkal sújtja az Úr a bűnös embert.
Jézus korában, hogyha valaki beteg, valamilyen nyomorúságot hordoz az életében, akkor felvetődik a kérdés, ki vétkezett. Ez a beteg ember, vagy netán az ősei? Hiszen sokszor az atyák bűneiért, az ősök vétkeiért a fiak szenvednek. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy az Úristen a bűnt bünteti, jó lesz vigyázni, mert az Úr megtorló Isten. A szeretet főparancsán elgondolkodva eszünkbe jut, hogy a Jóistentől inkább jót és szeretetet kapunk, Erre kellene válaszolnunk. Nem gondolhatunk tévesen megpróbáltatásainkban arra, hogy mindez azért van, mert rosszak voltunk, bűnösök vagyunk, ezért Isten jól megbüntetett bennünket. A jó választása, a megújulás nem a büntetések elkerülése miatt történik.
Amikor Jézus beteget gyógyít, akkor megerősíti őt a jóban. Nem csak gyógyít, hanem segíti a gyógyultat előre haladni a jó úton. Ezért mondja: menj, de többé ne vétkezzél. A betegség ugyan a bűn következménye, de nem közvetlen ok-okozati módon. Nem következik törvényszerűen a bűnből és hűtlenségből a büntetés. Minden egyes személyes bűnnek és az emberiség Istentől való elfordulásának következménye a világban általánosan tapasztalható rossz. Isten rádöbbent arra, hogy a tőle való elfordulás az rossz következményekkel jár.
Azért kell megtérnünk, azért kell megváltoznunk, mert Isten jó hozzánk, mert Ő szeret bennünket és a javunkat akarja. Ha nem engedelmeskedünk Istennek, ha függetlenné akarunk válni tőle, annak súlyos következményei lehetnek, mert elveszítjük a legfőbb jót, az üdvösséget. Addig is a földi életünk útja sokkal küzdelmesebb, vagy sokkal terheltebb lesz a szenvedéstől. Nem az a kérdés, hogy ki vétkezett, vagy kit ér a büntetés. Isten, ha engedi is a rosszat, azt a mi javunkra engedi. Az nem sújtó kezét, szigorú büntetését, hanem a szerető ölelését jelenti, hogy visszahívjon minket magához. Amikor a rosszat elkerüljük itt a földön, akkor megkezdjük a visszatérést Isten felé. Amikor egy házasságtörő asszonyt visznek Jézus elé, akkor a törvények előírása szerint meg akarják büntetni. Ilyen súlyos bűn miatt meg kellene őt kövezni. Végül senki nem dob rá követ, mert a vádaskodók közül egyik sem bűntelen. Mindenki eltávozik onnan, s Jézus kimondja az irgalmas szavakat. Asszony senki nem ítélt el? Én sem ítéllek el, menj, de többé ne vétkezzél. Ez az isteni szeretetnek a jele.
Jézus sem dob a bűnösre követ, hanem az életét akarja. Jézusnak a legfőbb szándéka, hogy az emberiséggel irgalmat gyakoroljon. Ezt jelezte tanítványainak, amikor békességet hirdetett nekik, és feltámadása után így köszöntötte őket: békesség nektek. Húsvéti ajándékként pedig átadta nekik az irgalmasság gyakorlásának a lehetőségét. Rájuk lehelt, és azt mondta: vegyétek a Szentlelket. És megadta nekik a bűnbocsátó hatalmat. Mi más ez a győztes Krisztus részéről, mint az irgalmasság folyamatának továbbadása. Legyünk mi is mindnyájan irgalmasok, legyünk közvetítői az isteni irgalmasságnak. Így válhatunk alkalmassá arra, hogy Isten nekünk is irgalmazzon. Amikor Isten képmásaivá lettünk, az Ő teremtő akaratából, akkor az irgalmasságra való képességet is megkaptuk Tőle. Az irgalmasság két megközelítésben is értelmezhető. Az egyik és elsődleges a megbocsájtás, a bűnök elengedése. Amit Isten megtesz velünk, és az érdekünkben, s amire minket is biztat, hogy legyünk mi is irgalmasok.
Jézus azt mondja, legyetek irgalmasok, amint ahogy Atyátok irgalmas. Tehát legyünk mi is egymás felé megbocsájtóak. Ugyanakkor a másik megközelítés: a jó tettekben való irgalmasság, vagyis, hogy segítsünk egymáson, akarjunk jót a másiknak.
Ilyen értelemben szoktuk olvasni az irgalmas szamaritánus történetét. Az irgalmas szamaritánus esete, olyan emberi magatartást mutat, amely megsegíti a másikat, a bajba jutottat, megkönyörül rajta, az életét akarja és gyógyulását. Ne feledjük, hogy a jó vagy a rossz közötti döntés személyes választás. A jóság Isten szolgálata, a rossz szembefordulás vele, és a Gonosz követése.
Kövessük a Jó Istent a jóban!