Mindennek meg van a maga ideje, szoktuk mondani akkor, amikor valaki türelmetlen, vagy szeretné a dolgok folyását megsürgetni. Emberként anyagi világban és történeti időben élünk. A világ jelenségei sokszor tőlünk függetlenül történnek, olyan események zajlanak, amelyekre nincsen hatásunk. Ugyanakkor mégis felelősek vagyunk a világ változásaiért, és saját életünk alakulásáért. Tudatosan kell tartalommal megtöltenünk az időt, és bölcsen figyelembe kell vennünk azt a tényt is, hogy mindennek megvan a maga ideje. Szép felsorolását találjuk az idő jegyzékének a Prédikátor könyvében. „ 1Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: 2Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. 3Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak; ideje a bontásnak és ideje az építésnek. 4Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. 5Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. 6Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. 7Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. 8Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének.” (Préd 3)
A Prédikátor tűnődése nem az emberi kiszolgáltatottságra utal, mintha nem lenne szabadságunk dönteni, vagy képességünk cselekedni. Itt éppen arról van szó, hogy figyelmesnek kell lennünk az idő jeleire, és mindent a maga idejében kell tennünk. Amikor teszünk valamit, azt teljes odaadással tegyük, ahogy a bölcsek mondják: mindig legyél ott, ahol vagy. Vagyis egészen vesd be magad abba a feladatba, amit végzel. Így jön el az ember számára is mindennek a maga ideje. Mindent addig kell megtennünk, amíg arra időnk van. Ameddig arra a feladatra időt engednek. A diáknak a dolgozat megírására, a könyvelőnek a törvényi kötelezettségekre, a háziasszonynak a vendégek megérkezéséig. Vannak olyan lehetőségek, amelyek csak egyszer ragadhatóak meg. Ha valaki nem él a ritka lehetőséggel, esetleg végleg elszalasztja azt. Egész életünk felelősség az idővel. Nem tudjuk, hogy meddig tart a földi életünk evilági időszaka.
Szent Pál használja ezt a kifejezést a jótettek sürgetésére, az érdemszerzés lehetőségére: „10..míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel.” (Gal 6,10) Isten pedig még inkább tudja, hogy mikor adja javait az embernek. „2Azt mondja ugyanis: A kellő időben meghallgatlak, s az üdvösség napján segítek rajtad. Nos, most van a kellő idő, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6) Amikor az időről, és annak felelősségéről gondolkodunk a mi emberi döntéseink alapján, akkor ez a tét, hogy az időt megfelelően, jókor kihasználva, Isten szándékai szerint, követve az idők eseményeit, figyelve az idők jeleit, megtaláljuk-e a boldogságunkat. Így meg kell ismernünk a történelmi idő mellett a kegyelmi idő fogalmát is.
Jézus tudatos és engedelmes küldetést vállalt ebben a világban. Tudta, hogy mikor jönnek el megváltásának eseményei. Áldozata közeledtével elmondja: „44Véssétek jól emlékezetetekbe ezeket a szavakat: Az Emberfiát az emberek kezébe adják.” (Lk 9) Az Evangéliumban nyomon követhetőek Jézus küldetésének állomásai, amelyek a szenvedés hegyére vezetnek. Jézus mindent a maga idejében tesz, a környezetének nincsen erre hatása.
Többször előfordul Jánosnál az idő érzékeltetése. Jézust el akarják fogni, de mégsem teszik. Kezet akarnak rá emelni, de elhalasztják, mert még nem jött el az ő ideje, az ő órája, amelyre tudatosan készül. Ez a pillanat az „óra”, a beteljesedés és a beteljesítés órája. Ez a megváltás ideje, aminek közeledtével, már Jézus így imádkozik: 1…„Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.” (Jn 17) Jézus erre az órára készül, már nyilvános működése kezdetétől, megkeresztelkedésének eseményétől. A kánai menyegzőn Édesanyja szavára még hátráltatja a cselekvést, a csodát, és mondja: 4…„Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” (Jn 2) Aztán eljön ez az óra, amikor Jézus a keresztfán megváltja az emberiséget. Ettől kezdve az Ő idejének ajándékait élvezhetik mindazok, akik mindig készenlétben állnak.
Mert a Krisztust követő embernek is megvan a maga ideje, akkor, amikor megteszi azt, amit Isten vár tőle. Ugyanakkor nem ismerjük földi létünk időtartamát, annak végpontját, a személyes számadásunk idejét, sem pedig a világ végét. „31Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el. 32Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya. 33Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő.” (Mk 13) Az isteni szándékok ideje előttünk nem nyilvánvaló, de nekünk is van valamiféle időnk, a földi élet időkerete, amelyet az éberségnek kell jellemeznie.
Legyetek mindig készen, legyetek olyanok, mint a szolgák, akik urukra várnak.
Tehát a mi időnk a folyamatos készenlét, éberség, várakozás, mint az okos szűzeké, mint a hűséges szolgáké, akik gyertyát tartanak a kezükben.