Palesztinában és a környező országokban a bor szinte a nép italának számított. Már az ősatyák idejében jól ismerték. Az Ószövetség szerint Palesztina ismert volt szőlőjéről és szőlőskertjeiről, mely az Ígéret földjének bőségéhez tartozott. „10Ha majd az Úr, a te Istened elvezérel arra a földre, amelyet atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak esküvel ígért, abba az országba, ahol szép, nagy városok vannak, amelyeket nem te építettél, 11házak tele mindenféle jóval, amelyet nem te halmoztál fel, ásott kutak, amelyeket nem te ástál, szőlőskertek és olajfák, amelyeket nem te ültettél, jóllakván 12vigyázz, meg ne feledkezz az Úrról, aki kivezetett Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.” (Mtörv 6) Különösen az Eskol völgyében termett szőlő volt híres. A kánaáni hírszerzők itt óriás méretű szőlőfürtökre találtak. „23Amikor Eskol völgyébe értek, levágtak egy szőlőfürtöt a szőlővesszővel együtt, ezt kettesével egy boton vitték, aztán néhány gránátalmát és fügét is (szedtek). 24Azt a helyet Eskolnak nevezték arról a szőlőről, amelyet Izrael fiai leszedtek.” (Szám 13) A bort Isten a mindennapos felhasználásra szánta, azok közé a dolgok közé sorolta, amelyek elengedhetetlenek az emberi élethez. „25A jóknak jót rendelt a kezdet kezdetétől, ám a gonoszoknak rosszat rendelt. 26Ami a legfontosabb az ember életében, az a víz, a tűz, a vas és a só, a búza java, a tej meg a méz, a szőlő leve, az olaj és a ruha. 27Ezek mind javukra szolgálnak a jóknak, de a gonoszoknak ártalmukra vannak.” (Sir 39)

Az örökölt földbirtok, így a szőlőskert is, a mózesi törvények szerint elidegeníthetetlen, mivel ez az egyes családok részesedését jelenti az Istentől kapott földből. Az ősök iránti tisztelet, és az Isten iránti hála jele is az örökséghez való ragaszkodás. A király szomszédságában lakó Nabot ezért nem hajlandó átengedni Achábnak szőlőskertjét, bár kedvező ajánlatot kapna cserébe. Bár Nabot kitartása lehet makacsság vagy büszkeség is, a szőlőt termő birtok tulajdona sérthetetlen. „1…Nabotnak, a jiszreelitának volt egy szőlőskertje Achábnak, Szamária királyának a palotája mellett. 2Acháb beszélt Nabottal. Így szólt hozzá: „Engedd át nekem a szőlőskertedet, hogy veteményeskertül szolgáljon nekem; egész közel fekszik házamhoz. Adok érte egy jobb szőlőskertet, vagy ha úgy tetszik jobban, kifizetem az árát pénzben.” 3Nabot azonban azt válaszolta Achábnak: „Az Úr óvjon attól, hogy atyáim örökségét átengedjem neked!” (1Kir 21)
Mivel a szőlőt az Ígéret földje egyik legkívánatosabb gyümölcsének tartották, gyakran alkalmazták a szőlőskert képét a választott népre, Izraelre is. Isten népét, mint szőlőskertet mutatja be Izajás. „1Hadd énekeljem el barátomnak szőlője iránti szerelme énekét. A barátomnak volt egy szőlőskertje, termékeny domboldalon. 2Felásta földjét, a köveket kiszedte belőle, és nemes szőlőfajtákkal ültette be. A közepére tornyot épített, és sajtót is vágott benne. Aztán várta, hogy szőlőt teremjen, de csak vadszőlőt hozott. 3Most hát Jeruzsálem lakói és ti, Júda férfiai: Tegyetek igazságot köztem és szőlőm között! 4Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele? Azt vártam, hogy szőlőt teremjen, hát miért hozott csak vadszőlőt? 5Most azért tudtotokra adom, mit fogok tenni szőlőmmel: Lebontom sövényét, hadd legeljék le, lerombolom falát, hadd tapossák össze. 6Parlaggá teszem, amit metszetlen hagynak, és nem kapálnak meg, hadd verje föl a bozót és a gaz. És megparancsolom a felhőknek: ne hullassanak rá esőt. 7Igen, a Seregek Urának szőlője Jeruzsálem háza, és Júda népe dédelgetett ültetvénye. Azt várta, hogy igaz tetteket vigyenek végbe, s lám, gaztetteket követnek el.” (Iz 5) Azt is megígéri az Úr, hogy nem haragszik népére és minden ellenségtől megvédi. „2Azon a napon ez az ének hangzik a színbort termő szőlőről: 3Én, az Úr vagyok az őrzője, folyton-folyvást öntözöm, nehogy lehulljon a lombja. Éjjel-nappal őrködöm felette. 4Harag már nincs bennem. De ha bogáncsot s bojtorjánt találnék benne, harcba szállnék ellene és felgyújtanám. 5Igen, csak hogy oltalmat keressetek, s hogy békét kössetek velem, békét énvelem.” (Iz, 27)

A zsoltáros szőlőtőhöz hasonlítja Izraelt, amely az egész hegyet benőtte, vagyis az egész országot elfoglalta. Mindennek, ami magas és hatalmas meg kellett előtte hajolnia, mivel ezt a szőlőt Isten ültette. „9Kihoztál Egyiptomból egy szőlőtövet, és népeket űztél el, hogy elültesd. 10Előkészítetted számára a talajt, ezért vert gyökeret s terjedt el a földön. 11Árnyékával befödte a hegyeket, indáival Isten cédrusait. 12Vesszőit a tengerig növelte, hajtásait a nagy folyamig. 13Miért romboltad le falait? Akik az úton járnak, mind szüretelik. 14Az erdei vadkan pusztíthatja, s legelője lett az erdő vadjainak. 15Seregek Ura, térj vissza, tekints le az égből és lásd, látogasd meg szőlőtövedet, 16és védd meg, mit jobbod ültetett!” (Zsolt 80) A nép hűtlen vezetői is pusztították ezt a szőlőkertet. ”10Sok pásztor pusztította szőlőmet, és taposta osztályrészemet. Kietlen pusztasággá tették gyönyörű birtokomat.” (Jer 12)