A szőlő vére kifejezés arra utal, hogy a bibliai időkben és tájakon főleg vörös bort ittak. Vidító hatása mellett a vörös bor a vérre emlékeztet. Ezért több szempontból is kapcsolatba hozható a vérontással, véres áldozattal vagy vértanúsággal. Mózes énekében magasztalja Isten nagy ajándékait. „13Fölvezette az ország magaslataira, a földnek gyümölcseivel táplálta. Mézet szívhatott a sziklából, olajat a kemény kőből. 14Aztán a tehén teljes teje és a juhtej, meg a bárányok és kosok kövérsége. Básán barmai és bakjai, hozzá a búza java és a szőlő vére, a mámorító ital.” (MTörv 32) Sirák fia könyve Simon főpap magasztos szolgálatáról írja. „15Majd a serleg után nyújtotta a kezét, és a szőlő véréből áldozott; az oltár lábához öntötte a Magasságbeli elé jó illatul, a világmindenség fejedelme elé.” (Sir 50)

Az Úr bosszújára, a vérre utaló prófétai látomás a vörös bor hasonlatát alkalmazza. Edom híres volt boráról, és nevében a héber szó a „vörös” színre emlékeztet. A prófétai látomás szerint a „borsajtóban taposó” Isten, aki véres csatamezőről jön. „1Ki az, aki Edomból jön, Boszrából, vörös ruhában; aki oly ékesen van öltözve és úgy lépdel, ereje teljében? Én vagyok az, aki igazságot beszélek, és hatalmam van a szabadításra. 2Miért vörös hát rajtad a ruha, s öltözeted miért olyan, mint a szőlőtaposóké? 3Magam tapostam a sajtót, népemből senki sem volt velem. Indulatomban összetapostam, haragomban összetiportam őket. Vérük így ruhámra fröccsent, egész öltözetem vérfoltos lett… ” (Iz 63) Az Úr nem bosszúálló, hanem szabadító Isten. Tudja ezt népe is, különösen akkor, amikor a húsvéti bárány áldozattal visszaemlékezik az egyiptomi szabadulásra. Ott és akkor a bárány vére az életben maradás jelévé lett. „1…a hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként…. 6Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete a két este között vágja le. 7Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik… 13A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem.” (Kiv 12)

A vér életet hordozó szerepet tölt be. A kiontott vér az élet feláldozását jelentheti, a hősies, önfeláldozó szeretetet, szövetséget és hűséget. Az Úr véres áldozat keretében köt népével szövetséget. „5Mózes azután megbízott fiatal izraelitákat, hogy égőáldozatot mutassanak be, és fiatal bikákat ajánljanak fel az Úrnak közösségi áldozatul. 6Mózes pedig vette a vér felét, és áldozati csészékbe öntötte, a vér másik felét az oltárra hintette. 7Utána vette a szövetség könyvét és felolvasta a népnek. Ők kijelentették: „Amit az Úr parancsol, azt követjük és megtartjuk.” 8Erre Mózes vette a vért, meghintette vele a népet és így szólt: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr ezen feltételek mellett kötött veletek.” (Kiv 24) Az Úrnak nem kedvesek a képmutató áldozatok, ő az őszinte szívet kívánja. 11„Minek nekem megannyi véres áldozatotok?” – mondja az Úr. „Jóllaktam már kosokból készült égőáldozataitokkal, és a hizlalt borjak hájával. A bikák és bakok vérében nem lelem kedvemet.” (Iz 1)

A próféták sorsa gyakran vértanúsággal végződött. Isten nevében szóltak, az Úr akaratát hirdették. Szavaikat nem egyszer gyökeresen elutasították. Jézus számonkéri nemzedékétől a próféták vérét. „50E nemzedéknek számot kell majd adnia minden próféta véréről, amelyet a világ kezdetétől, 51Ábel vérétől egészen az oltár és a templom között megölt Zakariás véréig kiontottak.” (Lk 11) A hitetlen világot terheli a felelősség az igazak vére miatt. ”24Kezéhez tapad a próféták és a szentek vére, és mindenkié, akit csak megöltek a földön.” (Jel 18)

Istennek egyedüli elfogadható áldozat saját Fiának, Jézus Krisztusnak keresztáldozata volt. „18Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, 19hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán.” (1Pét) Jézus Isten Bárányaként áldozta föl magát. Jézus engedelmes küldetést vállalt a Mennyei Atyának, engedelmes volt mindhalálig. Tudatosan adta testét és vérét áldozatul az emberek megváltásáért. Az Utolsó vacsorán a kenyeret áldozati testeként, a bort áldozati véreként hagyta tanítványainak. Ez az Oltáriszentség. „22Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” 23Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. 24Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.” (Mk 14) Így marad Jézus tanítványaival a szentmiseáldozatban. „16Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés?” (1Kor 10) 25…„Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” (1Kor 11)