Szomód, Szűz Mária a templomkertben

Ez a szobor egy szerzetesnő, egy apáca rokonainak ajándéka.
Az évszázadok során apácák ezrei szolgálták népünket betegápolással, tanítással,
öregek, rokkantak és fogyatékosok ápolásával, és nem utolsósorban imádságukkal.
Az „apáca” szó mára mégis leginkább csúfolódássá vált, legfeljebb a horrorfilmek vagy szexboltok világába szorult vissza.
Hogy lehet ez? Hogy lehetett egy egész embercsoport, sokezer önfeláldozó ember nevét így bemocskolni?
Hogy lehetett elfelejteni azt a rengeteg jót, amit ők tettek?


Mennyire szoktam skatulyázni, általánosítani, másokat leírni?
Adok-e esélyt a másiknak, hogy igazán megismerhessem?