Agostyáni Arborétum
A híres Agostyáni Arborétum története nem nyúlik távoli múltba. A főbejárat szépen faragott székely kapuja a maga hatalmas méretével láttatni csak annyit enged, hogy felkeltse az érdeklődésünket. A terület különlegességét már az Eszterházyak is felismerték. Hozzáértő szemmel választották ki, és telepítették ide a szlavóntölgyeket és a vörösfenyőket, 1912-ben. Ezek ma az arborétum legidősebb fái. A telepítés alapját mégis a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi osztálya által, 1953-ban meghirdetett a „Honosítás alatt álló fás növények ökológiai, élettani és rendszertani vizsgálata” című pályázat képezte. Megfelelő termőhelyi viszonyokat keresve jutottak el a Tatától 5 km-re fekvő Agostyán határába, a Bocsájtó völgybe. Tehát az arborétum alapvetően fatermesztési kísérleti céllal létesült. A kísérletek a nem őshonos, illetve hosszabb idő óta széles körben nem alkalmazott fajok és változatok klímatűrésére, termőhelyi igényére, az ellenálló képesség, a növendék és faminőség vizsgálatára irányultak. 1955 és 62 között mintegy 300 növényt és változatát telepítettek a kertbe.
Kiszélesedik a völgy, a látvány lenyűgöző; megcsodálhatjuk a természet sokszínűségét: az örökzöldek színkavalkádját, a közéjük ékelt díszítő jellegű lombosok és cserjék vidám foltjait.
Megpillanthatjuk a két tó egyikének víztükrét, a partján álló vérbükk alatt meghúzódó, pihenésre csábító filagória sziluettjét, élvezhetjük a szoliterként ültetett érdekességek látványát. Több ponton is atlasz cédrusok köszönnek ránk, majd elhaladunk a hegyi mamutfenyő mellett. A felső tó túlfolyásának környéke kitűnő talajt biztosít a mocsárciprus számára, melyből egész kis erdőt találunk, csakúgy mint a Japán ciprusokból és Kínai szúrósfenyőkből.
Elmondható, hogy a célokat elérték, a kísérletek eredménnyel jártak, jól hasznosítható fafajokat sikerült ide telepíteni. A látogató számára mégis az igazi érték a feledhetetlen élmény. Ez az arborétum olyan gyöngyszeme a gerecsei tájnak, mely mindenképpen megér egy sétát, akár évszakonként is.